 | WTC | Jan 24, '08 3:04 PM
for everyone |
Kákán a csomót? Dec 31, '07 7:57 AM
for everyone Hat év és három hónap telt el az újabb kor politikai mérföldkövének számító 2001. szeptember 11-ei események óta, de az eltelt idő korántsem volt elég a történtek megnyugtató tisztázására. Mi több, a meghökkentő eseményeket menetrendszerűen követő összeesküvés-elméletek az évek során csak izmosodtak, új elemekkel gyarapodtak, olyannyira, hogy a descartes-i alaptételből (dubito ergo cogito, cogito ergo sum) sokszor igazságtalanul mellőzött dubito (kételkedem) nemcsak a szkepticizmus új gondolkodóinak, hanem egy (?) nemzedék alaprezonálásának vezérszava lett.
Puszta koincidencia, hogy a minap gyors egymásutánban két, az eseményt elemző dokumentumfilmre futottam rá. Egyikük a hivatalos változat ismérveit gyűjtötte csokorba, a másik pedig az alterosoknak csúfolt kételkedők szemszögéből igyekezett rávilágítani az évszázad terrorcselekményére. Tetszik vagy sem, utóbbiak - kik „alapállásban” hajlamosak a kákán is csomót keresni, minden apróságba belecsimpaszkodnak, aztán a mozaiklapocskákat addig rakosgatják, mígnem takaros kis összeesküvést gyártanak a dolgokból - komoly munkát végeztek. Nem volt túl nehéz dolguk, a hivatalos változat számos eleme ugyanis lólábként lóg ki a logika (hovatovább a fizika, kémia, termodinamika...) képéből. Helyszűke miatt ezúttal csupán a leggyakoribb, legkirívóbb és legszembeötlőbb fenntartásokra szorítkoztunk. A miértek, azaz a pénz nyomán majd a következő részben indulunk el. Az összes idevágó összeesküvés-elmélet eleve kizártnak tartja, hogy a World Trade Center tornyai csupán a repülők becsapódásai nyomán dőltek volna össze. Noha magamat a mérsékelt szkeptikusok közé sorolom, be kell vallanom, nem tudtam szabadulni a gyanútól, midőn a nyugati tornyot összeomlani láttam. Nem tudtam elhessegetni annak gondolatát, hogy épület így, spontánul nem dőlhet össze, hogy ilyet csak szakavatott tűzszerészek által irányított robbantással lehet elérni. A hivatalos vizsgálat sajnos nem sokat törődött azzal, hogy mi történt a toronyházak alsóbb emeletein, a gépek becsapódása alatti részen, így az eredményeként született - 2005 szeptemberében publikált - esettanulmány erősen foghíjas, hisz azt állítja, hogy a becsapódásban érintett emeletek acélkonstrukciója a nagy hőtől megolvadva megengedett, így a felsőbb emeletek önsúlya elég volt, hogy az egész kolosszus az úgynevezett palacsintaeffektussal magába roskadjon. Eminens tudósok, szakértők hada sem tudja magáévá tenni ezt a magyarázatot, hisz alapvető fizikai törvényekkel „áll hadban”. Ha félre is toljuk azt, hogy az épület központi tartószerkezetének ilyen esetben is meg kellett volna maradnia, annál inkább, mert a standardnál 30 százalékkal ellenállóbb acélból épült, és a 70. emelet alatt nem érte strukturális kár, ha leszámítjuk azt is, hogy ezrek hallották, észlelték az alsóbb szinteket megrázó erőteljes robbanások sorozatát, a fizikusokat akkor sem tudhatja senki meggyőzni, hogy Galileo, Newton és a többiek tévedtek, hiszen a tornyok a gravitációs gyorsulással (9,81 m/s ) azonosan, közérthetőbben szabadesésben omlottak le, márpedig ezt „természetes körülmények” közepette nem tehették volna, hiszen a gépek becsapódása alatti 70-80 emeletnyi „akadály” minimum észlelhetően lassította volna leomlásukat. Külön színfoltja a sztorinak aztán a két „kémény” után 5 órával „járulékosan” leomlott Salomon Brothers Building, avagy WTC 7-esként ismert épület esete. A 47 emeletes irodaház gyakorlatilag érintetlen volt, vészes mértékű tűz sem kezdte ki, mégis a két toronnyal azonosan, kártyavárként omlott össze. Annyira szemet szúróan szabályosan, hogy nincs olyan pirotechnikus vagy építészmérnök, aki elsőből nem irányított robbanást mondana rá. Az olyan esetleges magyarázat, hogy „na jó, ezt az egyet szándékosan robbantottuk” is sántít, hisz az aláaknázás minimum napokat, de inkább heteket vett volna igénybe. Azt a tényt, hogy a BBC 20 perccel a szóban forgó épület romba dőlése előtt számolt be ugyanezen épület leomlásáról, úgy, hogy a háttérben látszott az akkor még álló toronyház (akit érdekel, elég, ha a YouTube keresőjébe beírja, hogy WTC 7), vagy azt, hogy ebben az épületben voltak a város- és nemzetbiztonsági törzskar, CIA, az adóhivatal, tőzsdei felügyelet stb. irodái, amiből nem kevesen egyenesen azt olvasták ki, hogy az „akciót” érintő bizonyítékok megsemmisítése miatt kellett lerombolni... itt csak extra pikantériaként említjük. Miként egyelőre azt is, hogy 9/11 ma is egyik legvitatottabb pontja a Pentagon épületébe becsapódó gép roncsainak hiánya, a becsapódás okozta robbanás, tűz és a keletkezett kár mértéken alulisága, nemkülönben a kételyeket esetleg eloszlató felvételek hiánya. A kórósan gyanakvók azóta is nehezményezik, hogy percekkel a becsapódás után az FBI begyűjtötte egy közeli benzinkút, egy szálloda és egy áruház külső biztonsági kameráit, és a felvett anyagot, melyeken feltehetően látható, mi és hogyan repült a Pentagon falának. Sajnálatukra azon a felvételen, amelyet az amerikai igazságügyi minisztérium 5 éves késéssel közzétett, nem igazán látszik bármi is. Azaz a kétkedők feltevéseit nem tudja cáfolni, miként egy Boeing 757-es nagyságú gép becsapódását sem tudja bizonyítani. Amúgy - állítják az összeesküvés-pártiak - hétpróbás pilótáknak is komoly feladványt jelentene egy ekkora gépet ilyen alacsonyan és ilyen szögben ennek az épületnek irányítani. Ahhoz mérten, hogy a gépet vezető terroristának egy közönséges Cessnára sem adták ki a repülési engedélyt, sőt egyenesen eltanácsolták a további pilótakísérletektől, kimondottan ügyesnek mondható. Kinek állhatott érdekében?
„Teljesen mindegy, ki döntötte le a tornyokat. Jót tesz vele az amerikai nemzeti identitástudat erősödésének. Izraelnek is jót tesz, mert erősíti az arabellenes propagandát” - olvastam egy internetes fórumon. Ez a „magvas” észrevétel több egy légből kapott (magán)véleménynél, inkább afféle világnézeti mantra. Állapot és álláspont. Hogy miből és honnan táplálkozik, alább talán sikerül kissé közelebb hozni, mivel a múlt hétvégén a 9/11-et övező - ma is aktuális - összeesküvés-elmélet(ek) leggyakoribb és legjellemezőbb pontjait vázoltuk, ezúttal pedig, akkori ígéretem szerint, kissé mélyebbre ásunk. Ha leszámítjuk a két 110 emeletes ikertorony gyanúsan szabályos leomlását, a kétely magvát leginkább az hintette el, hogy a szomszédságukban álló Salomon Brothers Building, azaz WTC 7-nek nevezett 47 emeletes irodaház strukturális károk híján is a két toronnyal azonosan dőlt össze. Túlontúl szabályosan ahhoz, hogy az idevágó fizikai törvények logikájába beleilleszkedjen, túlontúl feltűnően, látható és felfogható ok nélkül ahhoz, hogy lényegtelen tényezőként mellőzni lehessen. A 9/11 mögött összeesküvést neszelők táborát épp ennek az épületnek a módfelett furcsa leomlása tette a statisztikai átlagnál népesebbé. A leomlás természetes voltát bizonyítani hivatott adatok, érvek szűkössége, természetszerűen az ellenérvek, válaszra váró - túlnyomóan már csak retorikai - kérdések tömegét segítette felszínre. Köztük óhatatlanul felmerült a „kinek állhatott az érdekében” kérdése is, hiszen ilyen horderejű akciót komoly indíték nélkül nem hajt végre senki, sőt mint krimikből is tudjuk, szimpla gyilkosságot sem. El kellett hát indulni a pénz nyomán.
A WTC-komplexum kapcsán Larry Silverstein személyénél nem is kellett messzebbre menni, az ingatlanbefektető vezette Westfield America ugyanis 46 nappal a tragédia előtt 3,2 milliárd dollárért vásárolta meg a WTC-tornyok bérleti jogát. Mivel a 99 évre szóló bérleti szerződés terroristatámadás elleni biztosítást is tartalmazott, Silverstein a két toronyra kétszer 3,55 milliárd dolláros kártérítés kifizetését követelte, indoklása szerint ugyanis két repülőgép rombolta le őket, tehát két káreseményről van szó. Az éveken át húzódott jogi vitát végül tavaly októberben Silverstein ügyvédjei nyerték, így az eredetileg egy káreseményre jóváhagyott 3,55 milliárd helyett további 1,1 milliárdos kártérítésre jogosult. (Egyes adatok szerint az ikertornyok után összesen mintegy 5 milliárdot, mások szerint 6,8-7,1 milliárdot inkasszálhat.)
Egyébként az újjáépítésben is fővállalkozóként szereplő Silverstein egyik legnagyobb bűneként azt az ellentmondásos nyilatkozatát emlegetik, amelyben a WTC 7 összeomlásáról beszélve a „pull it” kifejezést használta, ami az épület lerombolására adott utasításként is értelmezhető. Silverstein azzal védekezett, hogy ő a tűzoltók kivonásáról beszélt. Az, hogy akkor egyetlen tűzoltó sem volt az épületben, nem teszi túl hitelessé a magyarázatát, még kevésbé annak ténye, hogy állítólag csak a WTC 7 leomlásából tisztán 500 milliót profitált.
Mivel Silverstein az izraeli politikai elit valamennyi tagjával jóbaráti viszonyt ápol(t), érthető, hogy sokan ezen a szálon haladtak tovább, éspedig abból a népszerű hipotézisből kiindulva, hogy az Egyesült Államok és az arab világ összeugrasztása Izrael érdeke lehetett. A közvetett „bizonyítékok” közül a legismertebb, hogy az ikertornyokban dolgozó 4000 zsidó aznap „elfelejtett” munkahelyén megjelenni, ergo - következtetnek - tudhattak a támadásról. Ez ellen a feltételezés ellen szólnak a hivatalos adatok, melyek szerint csaknem 400 zsidó, köztük öt izraeli állampolgár vesztette életét. Az is gyakorta emlegetett „súlyosbító körülmény”, hogy az akkor éppen népszerű chatprogramot, az Odigót működtető izraeli cég két munkatársa két órával a támadások előtt figyelmeztető üzenetet kapott, igaz, mindössze annyit, hogy „valami nagy” fog történni.
Bizonyítékképpen vezetik aztán azt is, hogy a 9/11-et megelőző néhány napban olyan tőzsdei tranzakciókra került sor, amelyek a támadásról szerzett előzetes információk ismeretéről tanúskodnak. Ugrásszerűen megnőtt például a merényletben érintett légitársaságok (United Airlines és American Airlines), valamint egyes biztosítótársaságok és pénzintézetek (pl. a Morgan Stanley) részvényeire vonatkozó eladási opciók forgalma, melyekkel a bennfentesek dollármilliókat kerestek. Az összeesküvés-elméletek egyik legmarkánsabb állítása mégis az, hogy az egész mögött egyenesen az amerikai kormányzat áll; minimum tudott a készülő akcióról, de nem tett semmit megakadályozása érdekében. Egyesek szerint szándékosan, mert a kormányzat vezető személyiségei és a tűzhöz közel ülő szürke eminenciások politikai és gazdasági téren egyaránt profitáltak ebből a tragédiából. Ennek folyományaként azt sem tartják kizártnak, hogy Bushék az al-Kaidával együttműködve követték el a támadásokat, hogy ezzel „felhatalmazást” kapjanak érdekeik gátlástalan érvényesítésére. Michel Chossudovsky kanadai közgazdászprofesszor szerint egyenesen egy új világrend alapjainak megvetése és a globális erőviszonyok átrendezése érdekében szervezték meg a „támadást”, de szép számban akadnak azok is, akik a háttérben a fegyvergyártók és az olajmágnások lobbiját azonosították.
Ezen a ponton sajna már elég nehéz a pénzek nyomát követni, legalábbis oly módon, miként egy kártérítési igénylés esetében. Ez a homály persze csak erősíti az összeesküvést sejtők gyanúját, kik más, közönséges szkeptikusokkal egyetemben jobb híján remélhetik, hogy a dormit aliquando ius, moritur nunquam (az igazság néha aluszik, de sohasem hal meg) nem üres frázis.
GIMPEL Tibor
/Magyar szó,Újvidék/ |
Antoine de Saint-Exupéry
.
Mert megértettem, hogy az ember teljesen olyan, mint a citadella. Az ember ledönti a falakat, hogy szabaddá legyen, de aztán már nem egyéb, mint lerombolt erősség, amely minden világtáj felé nyitva van. És kezdődik a szorongás, annak a tudata, hogy nem vagyunk. Mindegy miből, csak csinálja igazságát a parázsló venyigéből vagy a nyírásra váró birkából. Az igazságot úgy ássuk, mint a kutat. Az elrévedező tekintet elveszti Isten látását. Az éjszaka ígéreteire figyelő házasságtörő asszonynál sokkal többet tud Istenről az a bölcs, aki rendet teremtett önmagában, és csak a gyapjúk súlyát ismeri. Citadella, én téged az ember szívében foglak felépíteni.
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
Wass Albert
. Az ember önmagában képtelen arra, hogy maradandóvá tegye az élet szépségeit. Hogy megfogja és kiértékelje azt, ami az életben szép, jó, kellemes és megnyugtató. Nem mintha nem látná meg. Meglátja, csakhogy nincs mit kezdjen vele. (...) Legalább két ember együttes érzése kell ahhoz, hogy a szép szép legyen, s az öröm öröm.
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
Lucius Annaeus Seneca
.
Nem az a boldog, akit a tömeg annak nevez, akihez özönlik a pénz; hanem az, aki minden javát a lelkében hordozza, szálegyenesen kimagaslik, eltapossa a bizonytalanságot, senkivel sem cserélne sorsot, embernek egyedül emberi oldalát értékeli. A természetet fogadja el tanítójául, az ő törvényei szerint formálódik, és úgy él, ahogy a természet előírta: biztos ítéletű, rendületlen, rettenthetetlen; megmozdíthatja valamilyen erő, de fel nem kavarhatja. Ha a sors hatalmas erővel a lehető legártalmasabb dárdáját röpíti felé, eltalálja ugyan, de nem sebzi meg.
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
Kodály Zoltán – művészetről, zenéről
.
Csonka ember az, és üres az élete - bármily gazdag külsőleg -, ha nincs érzéke a művészetekhez. A zene az életnek olyan szükséglete, mint a levegő. Sokan csak akkor veszik észre, ha már nagyon hiányzik. A zene rendeltetése: belső világunk jobb megismerése, felvirágozása és kiteljesedése. A népek legendái isteni eredetűnek tartják. S ahol az emberi megismerés határait érjük, ott a zene még túlmutat rajtuk, olyan világba, melyet megismerni nem, csak sejteni lehet. Teljes lelki élet zene nélkül nincs. Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
Tatiosz: Fogadd mások fényét megértéssel
.
Tudjuk megbecsülni, s ha kell dicsérni mások kiválóságát. Ami igazán jó, ami igazán nagy - ritka; de látni, felismerni a kiválóságot, nagy lélekre vall. A más iránt érzett megbecsülés egy neme az önbecsülésnek. Aki ismerni szeretné a többieket, legelőször ismernie kell önmagát. Az önismeret az ember fokmérője. Az okos ember tudja, hányadán állnak a dolgok, s hol a helye a világban - ez megvédi szívét a lassan, vagy a soha be nem gyógyuló sebektől, és szellemét az emberhez méltatlan gondolatoktól.
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
TOLERANCIA
Egy toleráns személy minden helyzetben rendelkezik az elfogadás és az alkalmazkodás erejével. Aki toleráns, az nyugodt és elégedett. Ahol a szeretet igazi, ott a toleranciának nincsenek határai. A különböző vélemények és lehetőségek értékelése adja az élet sokszínűségét.
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
Hamvas Béla: A láthatatlan történet
.
,,A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja. A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle. Mert amikor bennünket elküldtek, az útrabocsátó Hatalom így szólt:
Rádbízok minden embert külön, kivétel nélkül mindenkit, segíts, adj enni, adj ruhát, mindenkire vigyázz úgy, mint magadra, és ne hagyd a sötétségben elmerülni. Amit szerzel, amit elérsz, amit tudsz, amit átélsz, osszad meg. Az egész világ tied. Szabad vagy a kövektől az éterig. Ismerd meg, hódítsd meg, senki se tiltja, de jaj, neked, ha magadnak tartod.
Elbocsátlak téged is, mint mindenkit: felelős vagy minden emberért, aki veled él, s el kell számolnod minden fillérrel, amit magadra költesz, minden örömmel, amit magadba zártál, és minden boldog pillanattal, amit magadnak tartottál meg. Most eredj és élj, mert a világ a tied!''
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
René Remacle: A mosoly.
A mosoly nem kerül semmibe.
Gazdaggá teszi azokat, akik kapják, s nem lesznek szegények azok, akik adják.
Tartama mindössze néhány pillanat, de szinte egy örökkévalóságon át kell készülni rá.
Senki sem olyan gazdag, hogy megvehetné, senki sem oly szegény, hogy ne érdemelné meg.
A mosoly pihenteti a fáradtat, felbátorítja a félénket.
Nem lehet sem megvásárolni, se kölcsönadni, se ellopni, mert ez olyan valami, aminek csak akkor van értéke, ha adják.
Ha találkozol valakivel, aki nem tud többé mosolyogni, légy nagylelkű: ajándékozd meg mosolyoddal, mert ez senkinek sem olyan fontos, mint éppen annak, aki nem képes mosolyát másnak adni.
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
Marcus Aurelius:
A benned trónoló istenségről
Ha embertársaid tettei helyesek, nem kell
zúgolódnod. Ha helytelenek, világos,
hogy öntudatlanul cselekszenek így. Mert
minden lélek akarata ellenére mellőzi
az igazat, nemkülönben az embertársai
iránti méltányosságot.
A jó ember sajátsága, hogy elfogad-
ja mindazt, amit a sors neki szánt, nem
mocskolja be a bensejében trónoló isten-
séget, az észt, és nem dúlja fel nyu-
galmát csalóka képzetek özönével, ha-
nem megőrzi szívét derűsnek, alázattal
jár az Isten nyomdokain, nem vétve
szóval az igazság, cselekedettel az igaz-
ságosság ellen.
Befelé nézz, bensődben fakad fel a
jónak forrása, s ha szüntelenül mélyíted
azt, szüntelenül buzog! ... Amelyik pilla-
natban csak akarsz, visszavonulhatsz
önmagadba!
Az ember számára semmi sem jó,
ami őt nem teszi igazságossá, meggon-
dolttá, férfiassá, szabaddá, és semmi sem
rossz, ami nem teszi a mondottak ellen-
kezőjévé... Egyáltalán ne elmélkedj töb-
bé arról, hogy milyennek kell lennie a
jó embernek, hanem légy olyanná!
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
2012. február 07. 08:54 Hunhír.info
....egy olyan cinikus érdekszövetség irányítja a világ nagy részének egész táplálkozási rendszerét, amely gigantikus profitját százmilliók tudatos megbetegítésére, sőt végső soron elpusztítására építi. Arról van szó, hogy a nagy élelmiszerláncok urai - együttműködve a globális médiával, az élelmiszer-vegyészeti konglomerátumokkal és az egészségügyi rendszerek "betegségipari" hatalmasságaival - felfoghatatlan mélységű reprodukciós katasztrófába hajszolják a nyugati világot...
Igen figyelemre méltó tanulmányt jelentetett meg Kenneth Rogoff ismert amerikai közgazdász, a Harvard Egyetem tanszékvezető professzora, az IMF volt vezető közgazdásza. Tehát olyan személyről van szó, aki a globális hatalomgazdaság legmagasabb csúcsait is megjárta, a kapitalizmus iránti elkötelezettsége aligha vonható kétségbe. A Coronary Capitalism című most napvilágot látott írásában azonban olyan átfogó és megrendítő kritikáját adja a globális kapitalizmus rendszerének, ami azt látszik bizonyítani, hogy a mai rendszer által képviselt létszerveződési móddal már a legodaadóbb hívei is szembefordulnak. Méghozzá nem is akárhogyan! Kenneth Rogoff ugyanis egy eddig talán kevésbé vizsgált oldalról ad megsemmisítő bírálatot arról a r e ndszerről, amelyet a globális és a hazai térben ultraliberális hívei változatlanul minden világok legjobbikának tartanak. A tanulmány címét - amely szó szerint Koszorúér- kapitalizmust jelent - közvetlenül és átvitt értelemben is használja érvelésében. Átvitt értelemben úgy, hogy a kapitalizmus egész rendszere végzetesen elaggott, azaz szklerotikussá vált, képtelen az alkalmazkodásra, és 2008 óta végzetes infarktusa van. Elsősorban azért képtelen úrrá lenni végzetesnek látszó betegségén, mert csődöt mondott az egész komplex szabályozó rendszere. Mégpedig azért mondott csődöt, mert benne olyan nagy hatalmú, ám igen veszedelmesen patologikus érdekegyezségek léteznek és működnek, amelyek a saját létüket is tagadják.
Ám a koszorúér-betegség nemcsak ebben az átvitt értelemben, hanem közvetlenül is megjelenik az írásban. Rogoff ugyanis megdöbbentő összefüggésekre irányítja rá a figyelmet. Arra tudniillik, hogy egy olyan cinikus érdekszövetség irányítja a világ nagy részének egész táplálkozási rendszerét, amely gigantikus profitját százmilliók tudatos megbetegítésére, sőt végső soron elpusztítására építi. Arról van szó, hogy a nagy élelmiszerláncok urai - együttműködve a globális médiával, az élelmiszer-vegyészeti konglomerátumokkal és az egészségügyi rendszerek "betegségipari" hatalmasságaival - felfoghatatlan mélységű reprodukciós katasztrófába hajszolják a nyugati világot, főként az Egyesült Államokat. Természetesen a korrupt és kollaboráns politikai oligarchia cinikus asszisztenciája mellett. A trükk valójában pofonegyszerű! A lehető legpusztítóbb, ám nagy tömegben, olcsón előállítható zsírokat és szénhidrátokat olyan mesterséges adalékanyagokba "csomagolják", amelyekkel szabályos f ü ggőséget idéznek elő emberek százmillióiban. A mindent elsöprő és mindent betöltő reklámkampányok "szükséglettermelő" rendszerei tudati (pontosabban tudat alatti) szőnyegbombázással lerombolnak minden józan megfontolást, így a tökéletesen védtelenné tett fogyasztó esélytelenné válik. Különösen veszélyes mindez a fiatalkorúak számára! A nyugati világban ennek következtében az előállított élelmiszerek legalább húsz százaléka már legyártása pillanatában is veszélyes hulladéknak minősül, amit ráadásul végtelen cinizmussal el is árulnak róla, hisz az amerikai angol már régóta "junk food", vagyis szemét kaja néven említi ezeket a tápláléknak látszó valamiket.
Ahogy Rogoff írja, az Egyesült Államok felnőtt lakosságának legalább az egyharmada kórosan elhízott, és ami leginkább vészjósló, hogy a gyerekek esetében az utóbbi harminc év során az elhízottak aránya megháromszorozódott. Mindez hihetetlen mértékben növeli a szív- és érrendszeri (koszorúér!) és daganatos betegségek arányát. Többek között ezért is lehetséges az a képtelenség, hogy miközben az Egyesült Államok egy főre jutó GDP-je tizenötször akkora, mint Kubáé, egy átlag kubai mégis három évvel él tovább, mint az átlag amerikai. Mindez már ma is iszonyú egészségügyi kiadásokat gerjeszt, de az előttünk álló évtizedek során igazi katasztrófa lehet ebből az egészből. Ám, mint arra Rogoff felhívja a figyelmet, miközben az érintett áldozatoknak ez iszonyú testi-lelki szenvedést, hatalmas anyagi kiadást jelent, az egészségügynek becézett globális betegségipar tekintélyes profitot realizál belőle. A köz érdekeit megtestesíteni hivatott állam pedig néma marad. Cinkos némaságának fő oka az, hogy nem mer szembeszállni az élelmiszer-óriások, a hatalmas reklámügynökségek és a betegségipari lobbi hármasával. Például azért nem, mert valójában ezek kitartottja lett a politikai elit. Márpedig, írja Kenneth Rogoff, nincs más esély, hiszen csak az állam rendelkezik a legitim kényszer alkalmazásának lehetőségével, és itt bizony a kényszerítő erő, ha kell, az erőszak alkalmazása elkerülhetetlen lenne. Azért, mert a dollár százmilliárdokban mérhető, csillagászati profitok vonzereje mindent szétroncsoló erővé vált, így csak a radikális újraszabályozás lehet az egyetlen lehetőség. Szabályozni azonban csak az tud, aki nagyobb és erősebb, mint a szabályozandó objektum. Rogoff ugyan szép új világunk legsötétebb oldalainak egyikére irányítja a figyelmet, de talán mégis reménykeltő, ha egy ilyen kifogástalan pedigrével rendelkező személy fordul szembe az egykor általa is támogatott hatalmi struktúrák pusztító erejével.
Bogár László - Magyar Hírlap
|
